este az ágyban

arra gondoltam h milyen lesz megint otthon
és az is eszembe jutott , h milyen volt múlt télen eljönni otthonról....mennyire fájt.
Sorra vettem kiket kéne meglátogatni, kikkel kéne találkoznom.Ki az aki keresett egy év alatt(vagy több év alatt....)?Az is eszembe jutott, mikor elhatároztam 2-3 éve hogy nem találkozom csak azokkal akik ápolták a kapcsolatot Velem.Dacos gondolat volt, és a szomorúság szülte.
Most is valami hasonlót érzek......mert tudom h nagyon kevés lesz az a 12 nap otthon.A külföldi lét hátrányait már elég alaposan ismerem, az eggyik ezek közül, hogy barátságokat veszítettem vele(és igaz h itt újjak alakultak, de akkor is veszteség).
Tegnap arra gondoltam hogy ha a Mami nem élne , lehet h nem mennék haza......mert rajta kívül bárkivel megtenném.Vagyis Ő az eggyetlen, aki attól a pillanattól hazavár ahogy kiteszem a lábam az ajtón.De nem is ezért Ő legfontosabb.Hanem azért mert már elég korán felfogtam a találkozások fontosságát.Nem szándékom h ez a post a Mamiról szóljon....és különben sem tisztességes tőlem Vele védekeznem, mikor a legrövidebb otthon töltött idő alatt is több helyre megyek.Mint majd most is(?).

a Hazaút alkalma mindig elgondolkoztat, persze hisz ezek az esmények amik fizikailag kötnek az országomhoz.És lelkileg !
az baj h még mindig nem tudom h mit akarok másoktól és MAGAMtól sem.

Próbálom minnél jobban megszervezni, és boldogan kellemesen eltölteni ezt a 12 napot.Ami nekem minden alkalommal ünnep.Karácsony sem kell hozzá.